A nyelv felépítése nagyjából úgy néz ki, mint egy C vagy Pascal program. Egy parancssor lezárására a pontosvesszõ (;) használható vagy az új sor, de mindkettõ is használható egyszerre.
Szövegkonstansokat idézõjelek közé kell zárni (pl. "Hello World!") s mind a 256 ASCII karakter elõfordulhat benne. Az üresstring pedig értelemszerűen a "". A string hossza tetszõleges lehet (amekkora belefér a memóriába).
Az azonosítóknak betűvel (angol nagy- és kisbetűk) vagy aláhúzással kell kezdõdniük, utána betű, számjegy vagy aláhúzás állhat. Formálisan felírva:
letter | _ { letter | _ | digit }
A kis és nagybetűket a fordító megkülönbözteti! Az azonosítók hosszúsága tetszõleges lehet.
A változókat nem kell külön deklarálni, hivatkozáskor egy lokális változó jön létre az alprogramon belül aminek élettartama az alprogramra korlátozódik. Opciónálisan azonban megadhatjuk a változó hatáskörét (local, static, global).
Kommenteket a kettõskereszttel (#) szúrhatunk be a programunkba: a fordító a # utáni részt figyelmen kívül hagyja. Ha többsoros kommentet szeretnénk, akkor minden sor elejére ki kell tennünk a kettõskeresztet.
Példaprogram:
A nyelv fenntartott szavai a következõk (ezek nem használhatóak azonosítóként):
Vannak továbbá elõre definiált kulcsszavak, ezek az & szimbólummal kezdõdnek. Néhány ezek közül a teljesség igénye nélkül:
Az elhatároló jelek: space, tab, új sor.
Egy karakter:
Karaktersorozat:
(továbbá minden operátorra működik az op:= művelet is)
Numerikus literálok: 0 .. 9 és A .. Z
Az egész számok megadhatóak radix formában is: (alap)r(szám). Az alap 2-36 között lehet. Például: 2r111 = 7, 36rCAT = 15941.
Valós számok tizedesponttal illetve exponenciális alakban is megadhatóak: 3.5, 27e2.