Az ABAP programozási nyelv

Platformfüggetlen ABAP

Platformfüggetlen ABAP

A 2010-es Las Vegas-i SAP TechEd konferencián mutatták be a Caffeine projektet, melynek célja egy olyan eszköztár létrehozása, ami ABAP programok futtatását teszi lehetővé nem-ABAP környezetben. A funkcionalitás korlátozottan ugyan, de már elérhető Java VM-hez, Android alatt Dalvik VM-hez és iOS-hoz is. A kezdeményezés nem csak azt igazolta, hogy ABAP kód futtatható a Netweaver applikációs szerveren kívűl, hanem azt is, hogy ez hatékonyan megtehető, még nagy mennyiségű adat feldolgozása esetén is. Bár ezt a technológiát egyelőre egyetlen SAP termék sem használja, nem kizárt, hogy a jövőben találkozunk majd vele, különösen, hogy eddigi fogadtatása kifejezetten pozitív volt.

A Caffeine nem a meglévő ABAP kódokat kívánja új platformokra átvinni, hanem az SAP On-Device, On-Demand, On-Premise stratégiáját támogatja, eljuttatva az SAP üzleti programozási nyelvét új területekre, például a mobil eszközökhöz. A Caffeine hivatása megkönnyíteni az üzleti szoftverek fejlesztését a frontend és backend összekapcsolásának szempontjából.
Az alábbi esetekben rejlik igazán az előnye:


Látható, hogy a Caffeine nem csak a technikai előnyökre koncentrál. Legalább olyan fontos a szociális szempont is, az, hogy az ABAP fejlesztők túlléphetnek eddigi határaikon, és tudásukat, tapasztalatukat más platformokon is hasznosíthatják.