A szoftverfejlesztés kezdeti időszakában a fő cél az adott számítógép irányítása volt, ami erősen platformfüggő kódokat eredményezett. Emiatt, valamint a rohamosan változó architektúra miatt gyakorlatilag minden fejlesztést az alapoktól kellett kezdeni, hiszen nem lehetett felhasználni a korábbi eredményeket.
Ennek hatékonyságcsökkentő hatását természetesen a szoftverfejlesztő cégek is felismerték, ezért egyre inkább elterjedtek a platformfüggetlen programozási nyelvek. Ezzel megkezdődött a forráskódok méretének és mennyiségének robbanásszerű növekedése, hiszen a fejlesztők gyakorlatilag korlátlanul felhasználhatták a korábbi eredményeket, és csak az újításokat kellett hozzáragasztaniuk az akár mások áltat már elért eredményekhez.
Ezen jelentősen megnövekedett kódmennyiség két új problémát is okozott a cégeknek: a kód megismeréséhez és karbantartásához szükséges költségek is drasztikusan emelkedni kezdtek. Különösen igaz volt ez a valós idejű rendszerekre, melyek jellemzően nagyon erősen dinamikusak, azaz nehéz csupán kód alapján megérteni őket, hiszen működés közben látható csak a működésük, nagyon erősen eseményvezéreltek.
Ezen nehézségeket felismerve, egy 15 tagú, cégeket és nemzeteket - köztük olyan óriásokat mint a Motorola, az Ericsson vagy a BellCore – tömörítő csoport megegyezett az SDL kifejlesztésében. A projekt fő célja egy valós idejű rendszerek fejlesztésére és magas szintű áttekinthetőségre, érthetőségre optimalizált leírónyelv létrehozása volt.
A nyelvet azóta is folyamatosan fejlesztik, beleépítve a programozási nyelvek fejlődésének hatásait. A főbb kiadások:
- 1976: első kiadás, még konkrét adatokat sem használ a nyelv
- 1984: bevezetésre kerültek az adatstruktúrák
- 1988: a nyelv formális alapokra helyezése
- 1992: objektumorientált eszközök bevezetése
- 2000 környéke: a különböző kódgeneráló eszközök elterjedése
Így mára az SDL egy rendszerek specifikálására és leírására használt objektumorientált, formális nyelv.
Jelenleg két főbb fejlesztési iránya létezik, az egyik az objektum modellezéshez (pl. UML) közelíti a nyelvet, míg a másik irány az implementálás-orientáltság szempontjából fejleszti az SDL-t.
Az SDL mind szöveges, mind grafikus módon szerkeszthető, ezen leírás a grafikus szerkesztés oldaláról közelíti meg a nyelv bemutatását.