A paraméterek átadása igen speciális, ún. "kiértékelt név" szerinti átadás történik. Igazából ez a fajta paraméterátadás teszi képessé a Maple-t a szimbolikus matematikai számítások elvégzésére, általános képletek gyártására.
Minden formális paraméter először kiértékelődik (érték szerinti hívás), majd a rendszer alkalmazza a helyettesítési szabályt: minden formális paramétert helyettesít a neki megfelelő aktuális paraméterrel (név szerinti hívás).
A paraméter típusát nem feltétlenül kell definiálni az átadás előtt; alkalmas a Maple arra is, hogy ne egyetlen értéket vagy több értéket adjunk meg paraméterként, formulákra is helyes eredményt ad.
Ha felesleges paramétereket is megadunk a paraméterlistában, akkor a plusz értékeket az eljárás nem veszi figyelembe; viszont ha a kelleténél kevesebb paraméter kerül átadásra, az hibát okoz.
Pár szót ejtsünk a visszatérési értékről. A RETURN itt egy standard függvény, amely biztosítja a procedúrából való explicit visszatérést. A paraméter lehet üres, de tetszőleges kifejezés is visszaadható. Előfordulhat, hogy nem tud mindent kiértékelni a függvény; ekkor a "fail return" forma alkalmazódik, amely azt jelenti, hogy a függvény a proc_név(aktuális_paraméterek) formával tér vissza. Ha a számolás végképp elakad a függvény törzsében, akkor FAIL értékkel tér vissza a függvény.
Ha nem a RETURN segítségével térünk vissza, akkor az eljárást lezáró end proc előtti utolsó érték lesz a visszatérési érték. Erre jó vigyázni, mert nem biztos, hogy gondolunk erre a lehetőségre. Célszerű ezért az esetek többségében visszatérési érték megadása, mert így elkerülhetjük a figyelmetlenségből adódó hibákat.
A rekurzív definíció gyakran szemléletesebb, mint a hagyományos, de általában tárigényesebb és lassabb. Néhány feladat (nem a faktoriálisszámolás) azonban rekurzió nélkül nagyon nehezen lenne programozható.